2012. szeptember 7., péntek

Szavazás!!

Szavazás!
Nos mint tudjátok most volt agy szavazás a blogon hogy melyik lány szereplő a kedvencetek! Ebben a kategóriában Lottie nyert!!! Remélem mindenki örül neki!

2012. szeptember 6., csütörtök

28.rész

28.rész
Louis és Harry, avagy a két jó barát



Vissza ültünk a kanapéra majd tovább néztük a tévét.Hát egyszer csak mit látok A One direction fellép ma este Londonban 9 órakor.Harryre néztem ő pedig gyorsan bekapott egy kanál fagylaltot.
Nagy boci szemmekkel nézett rám.
-Harry! Neked nem szabadna itt lenned!A többiek számítanak rád!-mondtam mérgesen,mert szeriintem nem kéne csereben hagynia miattam  a bandát.Felálltam majd elvettem előle a fagyit mert még mindig azt tömögette a szájába.
-Ne haragudj rám!Nem tehettem mást!Utánad kellett jönnöm!
-Nem Harry!Nekem is nehéz volt de meg kellett hoznom ezt a döntést, mert úgy hiszem kissé elhanyagolod most a , pedig nekik is fontos ez.Igazán megérthetnéd.
Harry nem szólt csak felállt és megölelt.nagyon jól esett, még akkor is ha haragudtam rá emiatt.

*Louis szemszöge*

Hát elég kemény buli volt az éjjel.Hogy mit ne mondjak nem mindenre emlékszem tisztán.Már azt sem tudom hogy kerültem a kanapéra.És azt sem értettem hogy hová tűnt el mindenki és a sok buli kacat is.aztán rájöttem hogy valaki haza hozott a buliról.
Álmosan, félkómába nyitottam ki a szememet mikor valaki csöngetett az ajtón.Vagy inkáb valakik.Kinyitottam és hát Liam Niall és zayn állt velem szenben üdén és frissen.
-Jó reggel!-kiáltották majd bejebb jöttek.
-Harry még mindig alszik?Nem csidálom tegnap úgy eltünt a buliról.-mondta nevetev Niall.
-Hát én azt hittem veletek van!-ráztam meg a fejemet majd megborzoltam a hajamat.
-Nem.-mondták kórusban.-nem láttuk úgy legalább hajnali 1 óta.
Felkaptam a fejemet mert eszembe jutott a levél és hogy ma próbánk lesz délben, úgy hogy sűrgősen elő kellene kerseni Harryt.
-Nem tudjátok hol lehet?-kérdeztem.
Ők  megrázták a fejüket.
gyorsan felkaptam magamra valami cuccot majd egyből rohantunk a városba.minden boltot szórakozó helyet,harry házát , a barátait a parkot és efféle helyeket végig jártunk de semmi eredménnyel és nagyon sürgetett minket az idő.Ennél az aggasztott csak jobban hogy a telefonját sem vette fel, pedig többször is próbáltuk rajta elérni.
Mind a négyen tárcsáztunk gyorsan a biztonsági őröket és a stáb tagjait hogy segítsenek meg keresni.Még úgy sem találtuk pedig már jó ideje kersetük.akkor ijedten a zsebembe nyúltam és megtaláltam alevelet amit Lott adott tegnap.nem tudom hogy került hozzám amikor én odaadtam harrynek.na de most nem ez volt a lényeg.Gyorsan széthajtottam és elolvastam.
Mikor a végére értem már jül tudtam hol van Harry és iszonyű dühös lettem rá hogy csak így eltünt.
Azonnal szóltam a többieknek, akikkel együtt a repülőtérre siettünk és két jegyet kértünk.Szerencsénk volt mert még elértük előtte Lott nagynénjét és megtudtuk kérdezni hogy hol lakik.
Tehát vettünk jegyeket alegelső járatra és elindultunk.Nem tudtam másra gondolni egész úton csak Harryre.Mivel lekéstük már a próbát is ezért elkellett halasztani a koncertet is remélve hogy hamar megtaláljuk Harryt.Belül forrtam mert nem tudtam elhinni hogy most több ezer rajongónak szerzünk boldogtalanságot.
Szerencsére hamar oda értünk és hamar meg is találtuk a házat ahol Lott lakik.
Becsöngettünk.

*Harry szemszöge*

Hosszú ideig öleltem Lottiet, egész addig amíg meg nem szólalat ismét a csengő
-hát ez megint ki lehet?-kérdezte Lott.
-nem tudom.Csak nem megint a gyogyós jött vissza.-mondtam nevetve
-Hát majd kiderül.
Lott kinyitotta az ajtót és akkor meglepő látvány tárult elém.Mind a 4 haverom ott állt velem szemben és engem bámultak.
-Harold Edward Styles!-kiáltott rám Louis mérgesen.-Hogy képzeled,hogy csak így szó nélkül lelépsz és 1000 km-t utazol mikor tudod hogy másnap neked fellépésed lesz és tudod hogy milyen fontos ez nekünk és a több tízezer rajongónak.Itt ülsz és tv-getsz mi meg közben halálra keresünk téged mert még csak egy üzenetet sem hagysz.még is hogy gondoltad ezt?azt hiszed nekünk olyan könnyű ha te nem vagy?Azt hiszed a sok rajongó csal miattunk 4-ünk miatt jön koncertre?Igen?Hát akkor rosszúl hiszed!-soha nem láttam ilyen dühösnek még.Teljesen bevörösödtem.-Harold ha egy kicsit is fontosak vagyunk neked, akkor most azonnal haza jössz és holnap fellépsz!Vagy ha nem értünk akkor a rajongókért tedd meg!
-Louis!Nem tudom mit mondjak erre!tudod te hogy én nem tehetek erről4Engem a belső érzéseim vezettek idáig.Nem élhetek máshogy!most hogy megtaláltam a másik felemet nem veszíthetem el.Hisz ennek neked örülnöd kéne!-vágtam vissza durcásan.
.Nem Harry!Ez nem így van!Én örülök hogy boldog vagy de mi lesz a több tízezer rajongó boldogságával.ha ezt nem tudod megérteni azt hiszem talán sza......-kiabált még mindig, de én félbeszakítottam mert nem akartam hogy kimondja.
-Louis!Nem fogok csak a karrierem miatt szakítani Lottal!-kiabáltam.-Most nagyot csalódtam benned!
Felkaptam a kabátom majd bevágva magam mögött az ajtót ki rohantam az utcára.

***
Nem tudtam mit mondjak csak álltam ott mint a hülye gyerek és néztem.Hol Harryre hol Louisra.Nagyon fájt ez nekem.Most lett vége a barátsáomnak,nem akartam a kapcsolatomat is tönkre tenni, de úgy érzetem mondanom kellvalamit, valamit nagyon mondanom kell.
-Louis!Meg kell értened hogy ez most nehéz neki!-próbáltam segíteni a helyzetene de hát ezen már mit is lehet.
-Lott szerintem nekünk most nincs miről beszélnünk!-mondta majd harry után szaladt.
Liam és a többiek még mindig csak ott állatk és nézték ahogy én zokogni kezdek.

2012. szeptember 3., hétfő

27.rész

27.rész
Barátságom fél világom ,
összetört és nem sajnálom

Óvatosan szét húztam a rózsacsokrot és hát kit láttam meg mögötte?Hát Harold drágaságomat.Olyan aranyos volt kezében a 100 virággal.Akaratlanul is elmosolyodtam.
Megfogtam a pólójánál és beljebb húztam az ajtón.Letettem a rózsákat.
-Hát te meg mit csinálsz itt?-kérdeztem.
-Tudod csak követem az álmaimat.-mondta majd megcsókolt.
-De neked ma nem koncerted lenne?
-Hümm majd megoldják.-válaszolt majd a kanapéra döntött és újból és újból megcsókolt.


-várj hozok valamit enni, mert ma még nem reggeliztem!-mondtam majd kimentem a hűtőhöz,de abban csak uborkát meg tejet találtam.Hümm anyu biztos ma megy nagy bevásárlásra.Kinyitottam a fagyasztót majd 2 kanalat vettem elő.
-Tessék!-leültem Harry mellé majd bekapcsoltam a Tv-t.
-fagyit fogsz reggelizni?-kérdezte majd nevetett.
bólintottaam majd megnyitottam és enni kezdtük.


Hirtelen csengettek.Na mondom ki lehet már megint az?
Lassan oda vánszorogtam az ajtóhoz, majd kinéztem.Nagyon megörültem mert Clair-t láttam .
-szia hát te meg?-kérdeztem mosolyogva.
-Én csak azért jöttem...-kezdett bele mérgesen.-hogy meg mondjam a barátságunk ezennel vége van Lottie.Tudod hogy minden vágyam volt össze jönni valamelyik 1D taggal erre most te összejöttél Harryvel.Szánalmas vagy!
-Én vagyok szánalma?-kérdeztem.-nem én kiabálok az utcáról egy szakadt pólóba ilyeneket.ha azt hiszed ezzel megváltozik az érzésem Harry iránt akkor tévedsz.-mondtam majd rávágtam az ajtót.

-Ki volt az?-kérdezte Harry.
-Á senki..-mondtam de akkor valaki kinyitotta az ajtót és üvöltözni kezdett.
-Hogy képzeled ezt Lottie?rám vágod az ajtót?Hát tudod nem mondom eg milyen vagy te!Légy boldog ezzel a senkiházival Harold, pedig engem is megkaphatnál.....-kezdett prédikálni Clair tiszta vörös fejjel.
Harry oda rohant hozzá befogta a száját majd kituszkolta az ajtón.Véégül kizárta. utána még jó ideig hallottuk ahogy kintről ordibál, de mi csak röhögtünk rajta.Bár eléggé fájt hogy így kellett végződnie a barátságunknak .

26.rész

26.rész
Szállj le rólam!!


*Harry szemszöge*

-Még nem is mutatkoztam be!Az én nevem Clair.Lott legjobb barátnője vagyok.-mondta
-Örülök hogy találztunk az én nevem Harry.-mondtam és ki is ment a fejemből hogy hiszen ő ismer engem.
-Tudom.-mondta nevetve.-Imádlak titket.
-Várj egy kicsit!-mondtam majd vissza húztam.-Az ott egy virág bolt?
clair vissza nézett.

-Igen!Az az! miért?-kérdezte.
-várj egy kicsit!-mondtam majd beszaladtam a virágárushoz.
egy hatalmas csokorral tértem vissza Clair-hez.
-Mehetünk!-mondtam.
Clair tovább sétált előttem én pedig a csokorral ügyetlenkedtem.Egyszer csak megállt a lány így én is ezt tettem.
-most mér álltunk meg?-kérdeztem, kibújva arózsák mögül.-Megjöttünk?
-nem.Csak kérdezni akarok valamit.-mondta majd közelebb lépett és mit ne mondjak elég furcsán nézett rám.

-Most komolyan Lott tetszik neked?Hiszen nála sokkal jobbat is kaphatnál.-mondta elég flegmán.nagyon meglepődtem mert azt hittem Lott a legjobb barátod.
-Várj!Én azt hittem Lott a barátnőd.akkor meg hogy mondhatsz ilyet?
-tudod Lott tényleg a barátnőm volt.de már úgy döntöttem nincs barátokra szükségem.-mondtamajd szó szerint a képembe mászott.-nekem csak te kellesz.
Határozott mozdulattal ellöktem magamtól mert már majdnem meg is csókolt.



-Te örült vagy!-mondtam.-Hol lakik Lott?
-mért mondanám meg?Nem érdekel az a csaj.-mondta.-Ha megcsókolsz talán elmondom.
-nah azt várhatod!-kiáltottam majd tovább mentem és ott hagytam.
-menj csak ahhoz a szerencsétlenhez!-kiáltott.
gyorsan felhívtam még egy valakit Lott telefonjáról és ott választ is kaptam  a lak címre.
Hamar oda is értem.Bekopogtam.
***

Valaki kopogott ezért felvettem gyorsan a köntösömet és lesétáltam hogy ajtót nyissak.Azt hittem hogy a postás az, de amikor kinyitottam az ajtó egy nagy csokor rózsa fogadott.


2012. szeptember 2., vasárnap

25.rész

25.rész

Megérkeztünk haza.Nagyon örültem neki hogy megint az otthoni padlón járhatok, érezhetem az otthon illatát.Nem is gondoltam Londonra csak mikor felmentem a szobámba és megpillantottam a képeimet amiket én rajzoltam, vagy vágtam ki magazinokból.Úgy gondoltam jó lenne megint találkozni a barátnőmmel Clair-rel.
Gyorsan a telefonhoz is kaptam....de sehol sem találtam ezért anyukáméval telefonáltam.biztosan ott hagytam Abby néninél.nem baj legalább Harry nem tud majd hívni.

-szia Lott!-kiáltott bele a telefonba.
-sziaa!-vísítottam én is.-arra gondoltam hogy tudodmost hogy itthon vagyok..
-Itthon vagy?-kérdezte örült hangon.-Várj mindjárt ott vagyok.
Lecsapta a telefont.Én furcsán néztem magam elé.És hát tényleg 3 perc sem volt és Clair már rontott be a házba legalább 6 újsággal akezében.
-Csókolom!-köszönt majd fölszaladt hozzám.
-szia!-lepődött meg anyukám.

Már messziről hallottam a trappolását.Benyitott és ledobta az újságokat majd olyan szorosan megölelt hogy még soha.
-Úgy örülök neked!-mondta
-Én is!De mi ez a sok újság?-kérdeztem.
-látszik hogy Londonban el voltál foglalva és nem vetted meg a havi ifjúsági magazinokat.-mondta izgatottan.Kicsit meglepődtem ezen.-Mert ha megvetted volna most tudnád hogy te is benne vagy.
Ilyetten néztem rá majd kikaptam őket a kezéből.Az első oldalon már is megpillantottam Liamet,, Dinah-t,Lexyt, niallt,Harryt és magamat.
gyorsan bele olvastam a cikkbe.
"A one direction szép fiújai becsajoztak volna?"-ez volt a címe.
Ismeretlen eddig még nem látot lányokkal kapták le a 3 sztárt......


Végig olvastam a cikket.szerencsére az újság nem írt azokról a dolgokról amiket azt hiszem nem mindenkinek kéne megtudni.úgy éreztem a magán életemnek vége.
Clair meg csak mosolygott rám.Végig olvastam az összes újságot, majd meglepettem kellett szembesülnöm vele hogy Clair már tényleg tud erről.
Mkor ezeket végig olvastam megint hiány töltötte el a szívem.Megsimogattam Benny-t.
-tényleg és akkor most mi van a szupersztárunk és közted?És kik azok a másik lányok?-kérdezte Clair.
-Azok a barátnőim.vagyis az újak.-mosolyogtam.-Harry és én köztem még magam sem tudom mi van.
clair a nap folyamán még sokszor megölelgetett.
A délután be kel valljam elég jól telt.De az este szörnyű volt mert mindig eszembe jutott Harry, sőt még anyukámnak is bekellett menni a kórházba mert egyik barátnőjét bevitték és egész este bent volt nála, reggel meg ment dolgozni.Én voltam otthon egyedül Bennyvel.Nagyon uncsi volt csak zenét hallgattaam meg gépeztem.

*Harry szemszöge*
Miután elolvastam a levelet azonnal a repülőtérre siettem de tényleg el ment már az a gép.Csak ültem ott és néztem.Majd eszembe jutott mint mondott mindig az anyukám "Kövesd az álmaidat".A következő gép reggel hatkor indult tehát megvártam.A repülőn is aludtam.Mikor felkeltem már meg érkeztünk.nem is gondoltam arra hogy azt sem tudom hol lakik Lott.akkor belenyúltam a táskámba és valamibe megakadt a kezem....egy telefon volt.Lott nálam hagyta.Gyorsan kerestem rajta egy nevet.Nem tudtam ki az csak felhívtam.
-háló! Itt Clair !-szólt bele.
-szia!Én inkább nem mutatkozok be!Te tudod hol lakik Lottie?-kérdeztem idegesen.
-Persze!De te hol vagy?-kérdezte
-A repülőtéren.

-Hát onnan nehéz lesz oda találni.-mondta-mi lenne ha elkísérnélek akárki is vagy.Most pont ara felé tartok.
-rendben.-mondtam majd letettem a telefont.
Nem tudtam kit keressek a nagy tömegben, de akkor egy lány közeledett felém.
-tudtam hogy te hívtál.....-mondta majd elkezdett lassan menni.-na mi lesz!gyere elkísérlek Lotthoz!
Csak mentem utána és nem szóltam semmit.


2012. szeptember 1., szombat

24.rész

24.rész
A fájdalmas levél


A repülőről lenézve láttam az egész várost.Nagyon szép volt ahogy esti fényben pompázott.
elaludtam a repülőn és mikor haza értem, egyből megpillantottam anyukámat a repülőtéren.
Oda szaladtam hozzá.
-Isten hozott itthon kincsem!-agyon vissza ölelgetett meg csókolgatott.


Beszálltunk a kocsiba és haza felé hajtottunk.néztem az eget, ahol a csillagok között mepillantottam egy repülőt.Pontosan arra tartott ahonnan jöttem.Már is hiányozni kezdett Dinah meg Lexy...na és Abby néni meg a sütije....de legjobban hiányzott Harry...az én kis hülye Harry-m.

*Harry szemszöge*
Rettentő dühös voltam Louisra hogy hogy mondhatott ilyet Lottnek.Hisz jól tudja hogy nem szoktam olyat csinálni csak ha nagyon szeretek valakit.
A koncert után nagy buli volt Louiséknál.
Én csak lógattam  a fejem.
-louis!Hol van Lott?.kérdeztem mert az estén még nem láttam.
LOuis az órára nézett.Pontban akkor ütött éjfélt.
-Tessék ezt a levelet neked szánták.-mondta majd oda nyújtotta elém.

,,Kedves Harry"

Mikor ezeket a sorokat olvasod valószínű hogy én tőled 1600 km-re vagyok.Tudom így leírva nagy számnak tűnek, de ha a szívedre halgatsz akkor olyan mintha még most is ölelnélek.
Azt hiszem jobb is hogy most 2 hétig nem leszek Londonba mert így nyugodtan dolgozhatsz a bandába és nem terelem el a figyelmed.Kérlek mondd meg a lányoknak hogy szeretem őket és őszi szünet után találkozunk újból.A bandának sok sikert kívánok ebben az időszakban is.Neked pedig kitartást.
Szeretettel:                                                                                Aki nagyon szeret : Lottie
utóirat:Remélem várni fogsz rám:

Egy könnycsepp gördült végig arcomon.Majd ezt követte több.halkan suttogtam egy szót:"Mindörökké"


NOS CSAJOK!MOST MINDENKIT MEGKÉRNÉH HOGY LÁJKOLJA EZT A KÉPET!FONTOS LENNE!

23.rész

23.rész
Harry szállj le a fellegekből!!


Mikor megpillantottam Niall-t és Lexy-t az ajtóba vízes ruhába,nem tudtam elképzelni mi történhetett velük. miután viszont elmesélték rögtön világossá volt, hogy nem csak én jöttem össze 1D sráccal.
Harry hozott egy ruhát Niallnek és egy jó nagy pulcsit Lexynek hogy ne vizes cuccba kelljen lenniük.

Egészen este hétig ott voltunk Harrynél.
-Nekem mennem kell.-mondtam mikor az órára pillantottam.
-Nekünk is.-vágták rá a lányok.
-De a holnapit ne feledjétek.-válaszolt Harry majd adott egy puszit.


Lexy megölelte Niall-t Dinah meg Liamet és elindultunk haza felé.Nagyon boldogok voltunk nem csak a nap miatt hanem mert jövő héten őszi szünet lesz ezért nem lest suli...
***
Másnap nagyon frissen ébredtem, majd kiugrottam a bőrömből.Már éppen készülődtem a koncertre de akkor megcsörrent a telefonom.

-Lott!Azonnal beszélnünk kell!gyere 5 perc múlva  a fagyizóhoz!-mondta bele mérgesen.A hangjából rájöttem hogy Louissal beszélek.
Gyorsan leszaladtam megsimogattam a cicákat és elköszöntem Abby nénitől.

A fagyizóhoz siettem ahol már ott várt Louis.
-Mi az?-kérdeztem.Louis nem tűnt valami boldognak.

-Szakítanod kell Harryvel!-gyorsan rátért a lényegre amiért oda hívott.
-Mi?-kérdeztem.-Miért?
-Mert tegnap este, ma reggel és délután is lett volna próbánk, de Harry egyikre se jött el.
-És nekem meg  a kapcsolatomnak mi köze van ehhez?-kérdeztem mert nem igazán értettem.
-az hogy mikor felhívtuk majd elmentünk hozzá, a te képedet csókolgatta és végig rád gondolt és nem is figyelt ránk.
-Ó ez aranyos..már van képe is rólam.-válaszoltam elragadtattan.
-Lott!! Nem ez alényeg most!Hát nem érted ha Harry veled jár nem figyel a bandára és akkor velünk is kiszúr.-mondta idegesen.

-Hát azt hiszem ezt nem velem kéne megbeszélned Louis hanem harryvel!-vágtam rá.
Louis nem fejezte be csak mondta hogy menjek vele.A koncert helyszínére mentünk.
Már ott volt Lexy és dinah is meg a többi srác Harry kivételével.
-szia Lott!Kerestünk otthon de a nénikéd azt mondta hogy már eljöttél.-mondta Dinah majd megölelt.
Nem szóltam mélyen gondolkoztam azon amit mondott Louis.
-Harry még mindig?-kérdezte Zayn.
LOuis bólintott.
Louis a fülembe súgta:
"Most azonnal beszélned kell vele"
Mélyen Louis szemébe néztem majd lesütöttem a szemem.
Elszaladtam Harryhez.
nyitva volt az ajtó ezért bementem és tényleg ott volt Harry úgy ahogy Louis mondta.
-Szia!-mondta majd megöleltem.-Hát neked nem próbán meg fellépésen kellene lenned??
-Hú basszus ki ment a fejemből.-mondta majd a hajába túrt.
Kicsit szomorún néztem ré és egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-mi az most mért sírsz?-kérdezte ijedten majd megölelt.
-Semmi.-mondtam majd én is átöleltem.
-de nekem elmondhatod monda majd letörölte a könnycseppet.
-Tényleg semmiség de Harry úgy látom hogy miattam elhanyagolod a bandát.-válaszoltam.
-Ezt Louis mondta neked igaz?-kérdezte kicsit bosszúsan.
Nem válaszoltam mert nem akartam elárulni Louist de hazudni sem akartam.
-Gondolhattam volna.-mondta majd beszálltunk a kocsijába és elhajtottunk a koncertre.

Louis meg akarta ölelni barátját, de Harry ellökte magától.
-hát ha így állunk akkor jó.-mondta sértődötten Louis.
-louis!Hogy mondhattál ilyet Lottnak.
Louis rám nézett.Majdnem elsírtam magam.
-Tudod Harry én nem akartam egyikőtöket sem megbántani de ha így folytatod teljesen lehanyagolod a bandát.
-Szóval neked nem fontos a boldogságom.
 -Harry én ilyet nem mondtam, de szükségünk van rád.De ha neked ennyit jelentünk akkor nincs miről beszélnünk.
Harry durcásan rám nézett.

-Louis!Azt hittem te megérted!-mondta harry majd hátat fordított.
azután már nem is szóltak egymáshoz.Vége lett a koncertnek.
Oda menetem Louishoz és egy levelet nyomtam a kezébe.
-Louis kérlek add ezt oda Harrynek, de csak éjfélkor.
Louis bólintott.
Megöleltem Louist majd elszaladtam haza.
Mivel az őszi szünetet otthon töltöm ezért összecsomagoltam néhány ruhát.Abby néni kikísért a reptérre.
-vigyázz magadra két hét múlva várlak!-mondta majd megpuszilt.
Benny is ott volt a a kezembe és mint mindig aludt.
Lassan felszállt a gép.egy könnycsepp csordult le az arcomon.

***